HTML

Közéleti homokozó

A tegnapi Charta rendezvény a 90-es évek Charta megmozdulásainak gyenge reinkarnációja. Papucsállatka a delfinhez képest. Tegnap a miniszterelnök a jobb és a baloldal összefogására szólított fel. Szavai szerint a demokratikus erőknek kötelességük fellépni a demokrácia védelmében. Így van.

Friss topikok

Linkblog

Az MSZP, mint energiatakarékos égő

2008.10.05. 06:34 :: imres

Az a helyzet, hogy az MSZP megosztottsága kezd kritikussá válni. Elsősorban ennek a következménye az, hogy a kormány béna kacsaként vergődik. Ebben az évben olyan intézkedése, ami normális kormányzati magatartásra utal, nem is volt.

A koalíció bukása után Gyurcsány átalakította a kormányát. Az egyik lényegi törésvonal a kormányon belül van, ahol a "hagyományos" MSZP politikusok és a Feri által bereptetett, maffiaközeli kapcsolatokkal rendelkező miniszterek között nő a feszültség. Ékes példája Draskovics és Veres ellentéte. Persze, ezzel egy pillanatig sem állítom, hogy az erősebb pártkötődéssel rendelkező miniszterek sötét ügyletektől mentesek.

Az MSZP egyszer már belebukott abba, hogy kívülről hozott miniszterelnököt. Most nemcsak a miniszterelnök, hanem miniszterei többsége is külsős.

Az sem véletlen, hogy a kormány jövőbeli munkáját meghatározó dokumentumot a kormányfő nem meri a parlament elé terjeszteni. Félő, hogy a frakció mezei talpasai, akiket nem vett meg a Feri kilóra, ellenvéleményt nyilvánítanak.

Végül a párton belül sincs egység.

Nem véletlen, hogy - bár jelentéktelennek látszik - a vidéki MSZP néhány megyében ellenvéleményt nyilvánít a hivatalos politika ellen.  Az sem véletlen, hogy az elmúlt egy évben a Feri politikáját nem támogató platformokat adminisztratív eszközökkel próbálták lenyomni... több, kevesebb sikerrel. Az is feltűnő, hogy az MSZP vezetésében megerősödni látszik a kreatív gondolkodásra képtelen (egyáltalán a gondolkodás képességétől mentes) irányzat, gondolok itt elsősorban Lamperth Mónikára.

Szóval - ahol lehet - tovább tart a gyurcsányi nyomulás, ami megbénítja az MSZP gondolkodásra - még - képes erőit.

Itt tartunk most.

Ezek után nem csoda, ha az MSZP kiégett párt benyomását kelti.

Ezt a helyzetet még tetézik a volt koalíciós partner belső problémái, az együttműködés zavarai.

Az ellenvéleményt nyilvánítók és a "haboskakaó fonottkaláccsal, vajjal" fogyasztó birkák elgondolkodhatnak azon, hogy 2006 előtt a párt helyzete a maihoz képest idilli volt. Mind a társadalom, mind a párton belüli erőviszonyok, mind a koalíciós partnerrel való viszony azt sugallta, hogy bár göndörszőrű élőlények a pártvezetésen belül is vannak, de a problémákat megoldjuk ... elvtársak.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp gyurcsány lamperth kacsa béna birka feri mónika draskovics veres elvtárs

A hívó szó

2008.09.21. 08:25 :: imres

 

Egy nappal ismét közelebb kerültünk ahhoz a pillanathoz, amikor a jelenkori Magyarország miniszterelnöke befejezi kormányfői pályafutását.
Szerencsére a "szokásos" eseményeken túl semmi "rendkívüli" nem történt.
Pedig az előjelek nem erre mutattak. Két szélsőséges csoport közé beékelve egy roma demonstráció, nem adott túlzott derűlátásra okot.
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a rendőrség jól végezte dolgát. Sajnos nem. Ismét bebizonyosodott, hogy a rendőrség most is képtelen a randalírozók begyűjtésére - ilyen-olyan indokokból.
A tegnapi Charta rendezvény nem pártrendezvény volt. Mondják a szervezők.
A tegnapi Charta rendezvény ismét bizonyította, hogy a demokrácia felülről szervezett útja járhatatlan. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy Magyarországon 3000 demokrata él és annak közel a fele cigány származású?
A tegnapi Charta rendezvény a 90-es évek Charta megmozdulásainak gyenge reinkarnációja. Papucsállatka a delfinhez képest.
Tegnap a miniszterelnök a jobb és a baloldal összefogására szólított fel. Szavai szerint a demokratikus erőknek kötelességük fellépni a demokrácia védelmében.
Így van.
Lenin "örökbecsű" szavait idézve és a jelen helyzetre aktualizálva tegyük fel a kérdést: Kik azok a demokraták?
Vajon demokrata-e Gyurcsány Ferenc?
Demokrata-e az a miniszterelnök, aki a TV-székház ostroma alkalmával politikai indíttatásból közvetlen utasításokat adott a rendőrségnek? Az eredményt láttuk.
Demokrata-e az a miniszterelnök és kormánya, amelyik 2006 október 23.-án a békés megemlékezők közé hajtotta a randalírozókat - előre megfontolt szándékkal?
Demokrata-e az a kormány, amelyik egy demokratikus párt nagygyűlését hazug hírekkel akadályozott meg?
Demokrata-e az a párt és kormány, amelyik hat év alatt romlásba vitte az országot, majd nagy kegyesen felajánlja szolgálatait a rendbetételre, csupán azért, hogy hatalomban maradhasson?
Végül, demokrata-e az a kormány, amelyik hírzárlattal, véget nem érő bizonyítatlan hírfolyammal, titkosítással manipulálja a közvéleményt - az éppen aktuális, napi érdekek függvényében?
Egy figyelmeztetés.
A köztársaság védelmezői eddig két alkalommal demonstráltak a "köztársaság védelmében". Mindkét alkalom a demokratikus köztársaság végét jelentette.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar gyurcsány köztársaság baloldal charta demokratikus

süti beállítások módosítása